Nyugati Hírlevél

236. szám
2019. február 1.


ANDRÉ KERTÉSZ KIÁLLÍTÁS

      A Magyar kultúra napja alkalmából André Kertész kiállítás nyílt a New York-I Magyar Házban. A modern fotográfia mellé tradicionális magyar népzene hangzott el a megnyitón Hodorog András moldvai furulyaművész és zenekar játszott, akik február első napjaiban Bostonban is fellépnek.
      SuperShag Dance Studios,406 Moody St, Waltham, MA 02453
      Időpont: 2019 február 3. 13:30-16:00
      
      André Kertész (Budapest, 1894. július 2. – New York, 1985. szeptember 28.) magyar származású amerikai fényképész, a világ fotótörténetének egyik legnagyobb alakja.
      Kertész budapesti kiskereskedő fiaként született. Apját 15 éves korában elvesztette és gyerekkorának nagy részét rokonainál Szigetbecsén töltötte, ami később egész világlátására nagy hatással volt. 14 éves korában kapta az első fényképezőgépet apjától. 1925-ben Kertész Párizsba emigrált. Barátai között tarthatta számon többek között Picassot, Marc Chagallt, Pier Mondriant, a filmes Eisensteint. 1936-ban költözött New Yorkba. Stílusa nemigen illett bele az akkor divatos amerikai irányvonalba. New York idegen volt számára, hiányoztak a barátai, az alkotó közeg, helyette megrendelésre kellett fotóznia. Az 1964-es év jelentett áttörést számára, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában rendezett önálló kiállítással, mely egy csapásra megváltoztatta a róla kialakult képet, az amerikai művészvilág befogadta, sorra nyíltak kiállításai. Élete végén többször visszatért Párizsba de 1985-ös haláláig New York maradt az otthona. Az 5th avenue-un található egykori lakása ma nagy tisztelője, Steve McCurry fényképész otthona.
      New York-i Magyar Ház. 213 E 82 Street, NY, NY, 10028
      További információ:magyarhaz.org

© Nyugati Hírlevél - 2019