REMENYIK SÁNDOR

239. szám
2019. július 1.

REMENYIK SÁNDOR

EREDJ, HA TUDSZ!

      Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
      mint az enyém
      Eredj, ha tudsz...
      Eredj, ha gondolod,
      Hogy valahol, bárhol a nagy világon
      Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
      Eredj...
      Szállj mint a fecske, délnek,
      Vagy északnak, mint a viharmadár,
      Magasából a mérhetetlen égnek
      Kémleld a pontot,
      Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
      Eredj, ha tudsz.
      Eredj, ha hittelen
      Hiszed: a hontalanság odakünn
      Nem keserűbb, mint idebenn.
      Eredj, ha azt hiszed,
      Hogy odakünn a világban nem ácsol
      A lelkedből, ez érző, élő fából
      Az emlékezés új kereszteket.
      A lelked csillapuló viharának
      Észrevétlen ezer új hangja támad,
      Süvít, sikolt,
      S az emlékezés keresztfáira
      Téged feszít a honvágy és a bánat.
      Eredj, ha nem hiszed.
      Hajdanában Mikes se hitte ezt,
      Ki rab hazában élni nem tudott
      De vállán égett az örök kereszt
      S egy csillag Zágon felé mutatott.
      Ha esténként a csillagok
      Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
      Meglátogatták az itthoni árnyak,
      Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
      A szívét kitépték.
      S hegyeken, tengereken túlra hordták...
      Eredj, ha tudsz.
      Ha majd úgy látod, minden elveszett:
      Inkább, semmint hordani itt a jármot,
      Szórd a szelekbe minden régi álmod;
      Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
      Menj őserdőkön, tengereken túlra
      Ajánlani fel két munkás kezed.
      Menj hát, ha teheted.
      Itthon maradok én!
      Károgva és sötéten,
      Mint téli varjú száraz jegenyén.
      Még nem tudom:
      Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
      De itthon maradok.
      Leszek őrlő szú az idegen fában,
      Leszek az alj a felhajtott kupában,
      Az idegen vérben leszek a méreg,
      Miazma, láz, lappangó rút féreg,
      De itthon maradok!
      Akarok lenni a halálharang,
      Mely temet bár: halló fülekbe eseng
      És lázít: visszavenni a mienk!
      Akarok lenni a gyujtózsinór,
      A kanóc része, lángralobbant vér,
      Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
      Hamuban, éjben.
      Míg a keservek lőporához ér
      És akkor...!!
      Még nem tudom:
      Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
      De addig, varjú a száraz jegenyén:
      Én itthon maradok.

      1918. december 20


      http://mek.oszk.hu/01000/01053/01053.htm#Eredj,