254. szám
2020. október 2.
ADAM WAZYK |
QUI TACENT CLAMAN |
(AKIK HALLGATÁSUKKAL KIÁLTANAK) |
Veletek voltam aznap, mikor a Bem-szobornál magyar és lengyel zászlók alatt ujjongtatok. Nem tudom, közületek ki él még és ki holt már, midőn elnémult minden, csupán a tűz ropog. A nagy kavarodásban, Déry, te hívtál föl aggódva telefonon: bajom nem esett-e? s hallottam a hangod még a Parlamentből, mint utolsó kiáltást az éterbe veszve. Mi, lelkiismerete a történelemnek, hallgatunk - államérdek ez a néma beszéd... Hol a jelkelők hamván keserű füst terjeng, a végső mítosz összedőlt. De Bem emléke ép. Fordította Gömöri György 1956 októberében a Magyar Írók Szövetsége meghívta Magyarországra Adam Wazykot- a lengyel költő pontosan október 23-án érkezett a magyar fővárosba. A repülőtérről alighanem azonnal az Írószövetségbe, illetve a Bem-szoborhoz vitték. Déry Tibor írja (1989) az Új Tükörben közzétett naplójegyzeteiben. "A Bem-szobornál áthatolhatatlan tömeg, felnyomtak a pázsitra a talapzat alá, hátam mögött Vazik[!], a lengyel költő, kis sovány ember, lélegzet után kap.” Legkorábban október 28-án távozhatott Budapestről, az első vérplazmát és kötszert szállító lengyel repülőgéppel. A Nowa Kultura 1956 egyik novemberi számában megjelent magyar témájú verse, a Qui tacent clamant. Részletek Gömöri György Egy szigetlakó feljegyzéseiből c. könyvéből http://mek.oszk.hu/02500/02562/02562.htm |
© Nyugati Hírlevél - 2020