ADAM WAZYK

254. szám
2020. október 2.

ADAM WAZYK

QUI TACENT CLAMAN

(AKIK HALLGATÁSUKKAL KIÁLTANAK)

      Veletek voltam aznap, mikor a Bem-szobornál
      magyar és lengyel zászlók alatt ujjongtatok.
      Nem tudom, közületek ki él még és ki holt már,
      midőn elnémult minden, csupán a tűz ropog.
      A nagy kavarodásban, Déry, te hívtál föl
      aggódva telefonon: bajom nem esett-e?
      s hallottam a hangod még a Parlamentből,
      mint utolsó kiáltást az éterbe veszve.
      Mi, lelkiismerete a történelemnek,
      hallgatunk - államérdek ez a néma beszéd...
      Hol a jelkelők hamván keserű füst terjeng,
      a végső mítosz összedőlt. De Bem emléke ép.

      Fordította Gömöri György

      1956 októberében a Magyar Írók Szövetsége meghívta Magyarországra Adam Wazykot- a lengyel költő pontosan október 23-án érkezett a magyar fővárosba. A repülőtérről alighanem azonnal az Írószövetségbe, illetve a Bem-szoborhoz vitték. Déry Tibor írja (1989) az Új Tükörben közzétett naplójegyzeteiben. "A Bem-szobornál áthatolhatatlan tömeg, felnyomtak a pázsitra a talapzat alá, hátam mögött Vazik[!], a lengyel költő, kis sovány ember, lélegzet után kap.” Legkorábban október 28-án távozhatott Budapestről, az első vérplazmát és kötszert szállító lengyel repülőgéppel.
      A Nowa Kultura 1956 egyik novemberi számában megjelent magyar témájú verse, a Qui tacent clamant.
      Részletek Gömöri György Egy szigetlakó feljegyzéseiből c. könyvéből
      http://mek.oszk.hu/02500/02562/02562.htm