Nyugati Hírlevél

255. szám
2020. november 1.


CENTRAL EUROPEAN UNIVERSITY ÜGYE
Az Európai Bíróság szerint a magyar felsőoktatási törvény módosítása összeegyeztethetetlen az uniós előírásokkal.

      Csaknem három évvel a kereset benyújtása után az Európai Unió Bírósága döntött: a LexCEU néven elhíresült magyar törvénymódosítás több ponton is sérti az európai uniós jogot. Közben a Central-European University Budapestről Bécsbe költözött, így az ítélet már nem tudja visszaállítani az eredeti állapotot. A luxembourgi székhelyű bíróság teljes mértékben helyt adott az Európai Bizottság által indított beadványnak. A testület 2017. áprilisában indított kötelezettségszegési eljárást a magyar állammal szemben a Lex CEU miatt, majd még ugyanazon év decemberében keresetet nyújtott be a közösség bíróságán. Az ítélet kimondja, hogy Magyarország megsérti a szolgáltatások kereskedelméről szóló nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségeit azzal, hogy a származási állammal – a CEU esetében New York állammal – aláírt nemzetközi szerződéshez és az ott folytatott tényleges oktatási tevékenységhez köti a külföldi diplomát kiadó felsőoktatási intézmények magyarországi tevékenységét. A követelmények versenyhátrányba hozzák az érintett intézményeket a magyarokkal szemben, aminek szükségességét Magyarország nem tudta megindokolni – érvelt a bíróság, hozzátéve: az a magyarázat sem állja meg a helyét, hogy a nemzetközi szerződésre a közrend védelmében vagy a félrevezető gyakorlatok megelőzése érdekében van szükség. Ha a feltételt az EU valamely más tagállamában székhellyel rendelkező oktatási intézményre alkalmaznák, akkor az sértené a letelepedési szabadságot és a szolgáltatások szabad mozgását.
      
      
      https://hungarianspectrum.org/2020/10/08/the-court-case-is-won-but-the-deed-has-been-done-the-case-of-ceu/
      
      
      https://nepszava.hu/3094474_itt-az-itelet-unios-jogot-sertett-magyarorszag-amikor-eluldozte-az-ceu-t
      
      https://444.hu/2020/10/06/uj-intezetet-alapit-magyarorszagon-a-ceu-de-becset-sem-hagyjak-ott

© Nyugati Hírlevél - 2020