Nyugati Hírlevél

255. szám
2020. november 1.


BESNYŐ ÉVA
KASSÁK MÚZEUM

      Besnyő Éva fotográfust a modernitás jellegzetes képviselőjének nevezi a Kassák Múzeum kiállítása, amely bemutatja útját Magyarországtól Hollandiáig, alkotói magatartását és pályájának állomásait a szociofotótól a ­70-es évek nőmozgalmaiig. Egy talán kevéssé ismert magyar alkotó életműve most újra Magyarországon látható.
      
      Besnyő Éva 1910-ben született Budapesten, jómódú zsidó polgárcsaládban. A Városház utcában egy házban lakott Friedmann Endrével, aki később a Robert Capa művésznevet vette fel. A Veres Pálné Gimnázium után Pécsi József nevezetes fotóiskolájába járt. 1930-ban Berlinbe költözött, onnét 1932-ben Amsterdamba tette át a székhelyét. Hamar ismert lett új hazájában. A harmincas éveiben elsősorban mint építészeti fotográfust ismerték, de akkor mélyültek el portré készítési képességei is. A német megszállás alatt bujkálnia kellett, az ellenállásban is részt vett. A háború után újra férjhez ment, gyerekei születtek, a bontakozó nőmozgalom krónikásául szegődött. Lassanként az egyik legnagyobb holland fotósként lett ismert világszerte. Könyvek, kiállítások, jelentős kitüntetések szegélyezték útját. Életműve, ha nem is ismert annyira, de minősége tekintetében odaillik Capa, Kertész, Brassai, Martin Munkacsi és mások mellé.
      
      https://artportal.hu/magazin/tuhegyes-vonalak-es-vad-nok-besnyo-eva-kiallitasarol/
      
      http://www.kassakmuzeum.hu/index.php?p=kiallitas&id=666
      
      Török András ismertetője alább a Vademecum hírlevélben
      https://summa-artium.us13.list-manage.com/track/click?u=7601c753ed75f6594a8f430e7&id=1e27e1a16d&e=1e74f9cc87

© Nyugati Hírlevél - 2020