Nyugati Hírlevél

257. szám
2021. január 1.


NYILAS MISI TEHETSÉGTÁMOGATÓ EGYESÜLET FELHÍVÁSA

      Somogyi Péter biológus, neurobiológus, egyetemi oktató, akadémikus az oxfordi Anatómiai Neurofarmakológiai Intézet igazgatója, Brain-díjas kezdeményezte az erdélyi hátrányoshelyzetű fiatalok tehetségestámogató program kiépítését.
      
      
      
      Ebben az évben is az a kérésük, hogy amennyiben az olvasó még nem döntött a 2020. évi jövedelemadója egy százalékának felajánlásáról, segítse azzal Nyila Misi Egyesület magyarországi alapítványát, az 18267244-1-43 adószámmal rendelkező Nyilas Misi Tehetségtámogató Alapítványt!
      A külföldi támogatók pedig a felhívás alján található információk segítségével válhatnak Támogatóvá egy erdélyi tehetséges magyar diák iskoláztatásában.
      
      Ösztöndíjasok beszámoló leveleiből származó idézetekkel szeretettel kíván az egyesület és a szerkesztő is békés, boldog új évet!
      
      
      „Bár számos célom van, amik jelenleg még messze állnak tőlem, ez nem ad okot az elbizonytalanodásra. Mindössze azt fogom tenni, amit eddig: küzdök értük, remélve, hogy a munkám nem lesz eredménytelen. Legvégül pedig megköszönném önnek a segítségét, ugyanis lehetőséget ad arra, hogy a családom nehéz helyzete ellenére bátran szőhessem az álmaimat. Köszönöm a felém mutatott önzetlenséget!” - A. B. 12. osztályos ösztöndíjas
      „Bár ez a tanév eltért a megszokottól, számomra emlékezetes marad, és igyekszem a kapott időt tudásom és képességem gyarapítására szánni.”- P. A-G. 8. osztályos ösztöndíjas
      „Még van egy álmom, amit remélem sikerül a jövőben megvalósítanom: miután munkába állok és lesz elegendő jövedelmem hozzá, én is szeretnék támogató lenni és segíteni valakin, ahogy a Támogató tette, én is szeretném könnyebbé és jobbá tenni mások életét, amivel csak tudom. Mégegyszer köszönöm a rengeteg segítséget, nagyon hálásak vagyunk a Támogatónak mindenért!” - B. Sz-B. első éves egyetemi hallgató ösztöndíjas.
      
      http://www.nyilasmisi.ro/
      Somogyi Péterről
      https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Somogyi_P%C3%A9ter&stable=0
      ATV interjú
      http://www.atv.hu/videok/video-20191202-somogyi-peter
      
      
      Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület
      400095 Cluj-Napoca (Kolozsvár), str. Iuliu Maniu, nr. 2., ap. 3.
      
      Telefon: A Program szervezésével kapcsolatos kérdésekkel : 0040-264-531153
      
      Támogatás-befizetéssel, ösztöndíjutalással: 0040-787-671137
      Cseke Mónika-Zsófia, ügyvezető elnök nyilas_misi@yahoo.com
      
      Honlap: www.nyilasmisi.ro

© Nyugati Hírlevél - 2021