Nyugati Hírlevél

171. szám
2013. május 1.


ELHUNYT STARKER JÁNOS
VILÁGHÍRŰ GORDONKAMŰVÉSZ

      Starker csodagyereknek számított, hatévesen kezdett gordonkázni, nyolcévesen már tanítványa volt, 11 évesen pedig már nyilvánosan koncertezett - írta róla a halálhírét jelentő indianapublicmedia.org amerikai internetes portál. Az 1924-ben Budapesten született művész 1948-ban települt át az Egyesült Államokba; több világhírű zenekarnak volt vezető csellistája. A 20. század második felének egyik legkiválóbb gordonkaművésze volt, a cselló koronázatlan királyának tekintették.
      Starker János 1924. július 5-én született Budapesten Starker Sándor és Margit szabók gyermekeként, két bátyja, Tibor és Ede hegedűn játszott, ő hatodik születésnapjára kapott csellót. Zenei tanulmányait 11 évesen a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán kezdte. A háború után a fiatal művész rögtön a fővárosi Operaház Filharmonikus Zenekarába került első csellistaként. 1948-ban a Dallasi Szimfonikus Zenekarhoz, majd egy évvel később a New York-i Metropolitan Opera zenekarához szerződött. Alig néhány évig volt zenekari tag: már 1953-ban szólistának hívták a Chicagói Szimfonikus Zenekarhoz. Öt éven át zenélt Chicagóban, majd 1958-ban Bloomingtonban telepedett le, s azóta az Indianai Egyetem csellótanszékének professzora, 1961-től tanszékvezetője volt.
      A gordonkaművész Bach, Frescobaldi, Brahms, Beethoven, Franck és Hindemith műveinek avatott előadója volt. Zeneszerzőként saját művein kívül régebbi szerzők, például Schubert és Beethoven szerzeményeinek átirataival is elismerést aratott; több mint 60 lemezfelvételt készített. Világszerte gyakran koncertezett szólistaként is, kamaraegyüttesek tagjaként is. Budapesten is számos hangversenyt adott, az Egyesült Államokban magyar szerzők műveinek bemutatásával, jótékonysági hangversenyekkel, hangszeradományokkal járult hozzá a magyar kultúra terjesztéséhez.
http://nol.hu/kult/elhunyt_starker_janos
http://indianapublicmedia.org/news/world-renowned-cellist-janos-starker-dies-88-48050/
http://www.examiner.com/article/famed-cellist-janos-starker-died-today
http://www.nytimes.com/2013/04/30/arts/music/janos-st

© Nyugati Hírlevél - 2013