![]() |
8. szám
2023. augusztus 16.
MÁÉRT SZAKBIZOTTSÁGOK |
![]() |
Amint ezt jelentettem mind a hat MÁÉRT szakbizottság ülésezett októberben, de az elsietett szervezés nem adott elég időt a nyugati szakértőknek a részvételre, így azok csak két bizottságban (Kulturális és EU Integráció) tudtak megjelenni. Viszont azóta minden szakértőnk felvette a kapcsolatot a bizottságokkal, amelyek a tervek szerint februárban fognak újra ülésezni. Többen megosztottatok velem a bizottságok programját. Kerek minden bizottsági tagunkat arra, hogy lehetőleg E-mailen tájékoztasson a bizottság munkájáról és terveikről. Szükséges lenne ugyanis, hogy rendszeres tájékoztatásban összefoglalhassuk a bizottságok működését és nemcsak egymás között, de a Nyugati Régió munkabizottságaival is tudassuk azt. Hírlevelünk elérhető az Interneten: http://www.hhrf.org/mvsznyugat címen. Mennél többen kattintsatok rá és olvassátok a Hírlevelet. Januártól ezt kinyomtatva is meg fogjuk jelentetni azok számára, akik interneten nem tudják venni. Viszont az Országos Tanácsokat arra kérjük, hogy a kapott anyagot sokszorosítva terjesszék tagjaik körében. Eredményekben dús, Boldog Újévet kívánok. A beszámolókat, javaslatokat várva, baráti üdvözlettel: Papp László sk. Nyugati Régió elnök |
![]() |
© Nyugati Hírlevél - 2023