87. szám
2006. május 1.

A BOMBA SZERELMESE

Ha bárki kétségbe vonta, hogy a Szovjetunió az atombomba birtokában a világ biztonságát veszélyeztetheti, Teller Ede Magyarországnak a mongol hadak által való elpusztítását (1242) hozta fel példának. A mongoloknak ugyan nem volt atomfegyvere, de néhány hét alatt mégis kiirtották az ország lakosságának nagy részét. “Nem az eszközök határozzák meg korlátainkat, hanem az elszántság” - bizonygatta. Hosszú élete során ez a felfogás tette a fegyverkezési verseny legelszántabb hívévé.              A Nobel-díjas Wigner Jenő szerint Teller “nagy képzelőerővel megáldva.... a tudomány egyik legmélyebben gondolkozó képviselője” volt, míg egy másik Nobel-díjas tudóstárs, Isidor Rabi úgy nyilatkozott, hogy ő “veszélyt jelentett mindarra, amit fontosnak tartunk... a világ jobb lett volna Teller nélkül”.              Erről az ellentmondásos emberről, a huszadik század egyik legjelentősebb tudósáról szól Peter Goodchild nemrégen megjelent könyve: “Edward Teller, az igazi dr. Strangelove”. A cím utal Stanley Kubrick 1965-ben megjelent, nagyhatású filmjére, amelyben Peter Sellers egy megszállott tábornokot alakított, aki atomtámadással akarja megsemmisíteni a Szovjetuniót.       Valóban, Teller életének nagy részét a szovjet veszedelem elhárítása érdekében szükségesnek tartott “szuper” bomba megvalósítására szánta. A láncreakción alapuló első atombomba helyett a maghasadásos hidrogénbombában látta az amerikai fegyverkezési fölény megvalósításának lehetőségét. Úgy vélte, hogy ennek birtokában egyszer és mindenkorra lehetővé válik a világ feletti uralom. Amikor a bomba titkát az áruló Klaus Fuchs eljuttatta a szovjetnek, Telleren még jobban úrrá lett a fegyverkezési verseny megszállottsága, és figyelmét ezután a “csillagok háborúja” néven ismertté vált védelmi háló megvalósítására fordította.              Egyik munkatársa, George Cowan szerint Teller a legnagyszerűbb elme volt, akinek ítélőképességét azonban elhomályosította a hatalomvágy. Jellemző volt, hogy munkatársai, Oppenheimer, Bethe, Fermi, Rabi, sőt végül legközelebbi barátja Szilárd Leó is elhatárolódott tőle. Albert Schweitzer odáig ment, hogy (bár Tellert nem nevezte meg) a Nobel béke-díj átvételét felhasználta a világot veszélyeztető atomsugárzás veszélyére való figyelmeztetésre.       Egy hidrogénbomba-háború valóban minden képzeletet felülmúló veszélyt jelenthet a világra. Amikor Tellert a riporterek 1959-ben az első kísérletekről kérdezték, félig tréfásan azzal válaszolt, hogy “Szóljanak, ha egy hegy talán rossz helyen lenne”. Valóban a H-bomba hatóereje úgyszólván minden várakozást felülmúlt. Amikor az 1952-es kísérletet a Marshall-szigetcsoport Elugelab nevű szigetén végrehajtották, a robbanás ereje kétszer akkora volt mint a második világháború során ledobott összes bombáé együttvéve, (10.4 megatonna).       A sziget megszűnt, nyolcmillió tonna föld és víz repült 30 ezer méter magasságba. Az élőlények hamuvá égtek, a tengerben levő halak megsültek. A rádióaktiv felhő megkerülte a földet.              A bomba rettenetes hatása gondolkodásra késztette nemcsak a tudósokat, de a politikusok jórészét is. Nem úgy Tellert. Rabi, Fermi és Neumann János is mérsékletre intette. Teller hajthatatlan maradt, és inkább megvált a Los Alamos-i társaktól, új laboratóriumot létesített az University of California egyetem mellett Livermore-ban. “Otthagytam a békepártiakat és csatlakoztam a fasisztákhoz” - mondta, csak félig tréfásan, Isidor Rabinak.              Ma azt mondanák Tellerről, hogy gyermekkorában “geek”, vagyis szobatudós volt. A mintagimnáziumban félénk, magánakvaló, anyja szoknyája mellé bújó fiúnak ismerték, aki csak az utolsó évben szerzett barátokat. Vizsgáira, különösen az érettségire rettegéssel készült. Nem bízott magában és csak a németországi egyetemi éveiben engedett fel, erősödött meg az önbizalma. Viszont amikor Hitler uralomra került kiújult félelme, és örült a lehetőségnek, hogy először Angliába, majd Amerikába mehetett dolgozni. Ismerve a német tudomány lehetőségeit, minden képességét azért vetette latba, hogy az amerikai tudósok megelőzhessék a németeket az atomfegyver megvalósításában. Ismert volt, hogy Belgium megszállása révén a németek hozzájutottak Kongó hatalmas uránbányáihoz, Norvégiában pedig a láncreakciót fékező nehézvíz forrás került a kezükre. Mindez sürgette az amerikai megoldás szükségességét.       A második világháború végén bevetett atombombák történetének egyik fejezete az amerikai irodalomban a “magyar összeesküvés” néven szerepel. Igaz, hogy mások, mint Fermi és Oppenheimer, szintén nagy szerepet játszottak az atomkutatásban. A bomba megvalósításával kapcsolatban azonban Szilárd Leó és Teller Ede tette a legtöbbet. Wigner ösztönzésére ők fogalmazták meg azt a levelet, (németül, mert Einstein angolja még nem volt elég jó), amelyet aztán ketten vittek el Einsteinhez, aki aláírta és küldte Roosevelt elnöknek, javasolva az atombomba mielőbbi elkészítését. Akkor még abban a hitben, hogy Hitler ellen. “Én csak úgy léptem be a történelembe, mint Szilárd sofőrje” - mondta Teller egyszer nem kis álszerénységgel.              “Mélyen sajnálom az atombomba okozta halált és rombolást, de nem bántam meg, és azt válaszolom, hogy mi lett volna ha nem csináljuk meg?” - mondta Teller.              Peter Goodchild könyve részletes ismertetést és értékelést ad a magyarok és a világ számára jelentős tudós életéről, vívódásairól, eredményeiről. A könyv a Harvard University Press kiadásában jelent meg.

Papp László

© Nyugati Hírlevél - 2006